+36 30 9026 - 540

 0049 70421794593

informacio @ hdentals.com

Szerzői és egyéb jogvédelem

A hdentals.com honlapon (a továbbiakban: honlap) megjelenő teljes tartalomhoz (a továbbiakban: tartalom) fűződő szerzői jogok, továbbá a tartalomhoz fűződő egyéb jogvédelem a Dental Solutions Korlátolt Felelősségű Társaságot, illetve a Dental Solutions Kft. által esetlegesen megjelölt harmadik személyt (a továbbiakban együtt: Jogtulajdonos) illeti meg. A honlapon megjelenő teljes tartalomra vonatkozóan a Jogtulajdonos minden jogát fenntartja! Különösen tilos a tartalmat vagy annak bármely részét a Jogtulajdonos előzetes, írásbeli engedélye nélkül közölni, terjeszteni, nyilvánosságra hozni (publikálni), nyilvánossághoz közvetíteni illetve hozzáférhetővé tenni, reprodukálni, módosítani (megváltoztatni, adaptálni), átdolgozni, feldolgozni, lefordítani, számítástechnikai adatrendszerben, illetve adathordozón tárolni, illetve bármilyen egyéb módon jogosulatlanul felhasználni, stb.

Felelősségkorlátozás

A honlapon megjelenő tartalom -és egyéb feltételeket, illetve a feltüntetett árakat és információkat is – tájékoztató jellegű, annak egyetlen része sem minősül szerződéses ajánlatnak, illetve nyilvános ajánlattételnek (következésképpen ajánlati kötöttséget sem eredményez); a tartalomban szereplő esetleges hibákért, pontatlanságokért, tévedésekért a Dental Solutions Kft. felelősségét kizárja.
A honlapon szereplő képek, továbbá a honlapon megjelenített animációkban, filmekben, videoanyagban stb. szereplő képek csak illusztrációk, ezért előfordulhat, hogy az ismertetett szolgáltatással nem minden részletükben azonosak; az eltérésekből eredő minden következményért a Dental Solutions Kft. felelősségét kizárja.
A Dental Solutions Kft. az oldalon ismertetett szolgáltatásoknak csak közvetítője a szolgáltatások után felelősséget nem vállal.

Adatvédelem

Adatkezelés

A Dental Solutions Kft.-t a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 17-09-008586 cégjegyzékszám alatt tartja nyilván. A Dental Solutions Kft. kijelenti, hogy adatkezelést a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról rendelkezéseinek megfelelően végez. A személyes adatokat az adatkezelés céljához illeszkedő időtartamig (a panasz, észrevétel elintézéséig, a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, az érvényesített követelés statisztikai feldolgozásáig, stb.), illetve az ezekhez a műveletekhez kapcsolódó adóügyi, vagyonvédelmi és más előírások szerinti határidőig kezeli.

A Dental Solutions Kft. kijelenti, hogy amennyiben a honlapon elhelyezett regisztráció kitöltésével, vagy hírlevélre való feliratkozásként biztosítja a honlap látogatója (a továbbiakban: felhasználó) részére a felhasználó valamely személyes adata megadásának lehetőségét, úgy a felhasználó személyes adatát a Dental Solutions Kft. kizárólag a felhasználóval való kapcsolatfelvételre, és a felhasználó részére történő tájékoztatók, valamint – jelen jogi nyilatkozat reklámok küldésére vonatkozó alábbi feltételei szerint – reklámok küldése céljából kezeli. Ennek során a Dental Solutions Kft. a felhasználó által megadott név, elérhetőségi –pl.: e-mail cím és telefonszám- adatokat – a felhasználóval kötött külön szerződésben történt eltérő tartalmú hozzájárulás hiányában – a felhasználóval történő kapcsolatfelvételig jelen jogi nyilatkozat reklámok küldésére vonatkozó alábbi feltételei szerinti hozzájárulás visszavonásáig kezeli. A Dental Solutions Kft. tájékoztatja a felhasználót, hogy adatfeldolgozót nem vesz igénybe. A felhasználó által megadott személyes adatokat kizárólag a Dental Solutions Kft. felhasználóval történő kapcsolattartásra kijelölt munkatársai ismerhetik meg.
A Dental Solutions Kft. felhívja a felhasználó figyelmét, hogy az adatszolgáltatás önkéntes. Amennyiben a felhasználó a honlapon elhelyezett adatlap kitöltésével, vagy egyéb online módon személyes adatot ad meg, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a Dental Solutions Kft. a megadott személyes adatot a fentiek szerint kezelje. Amennyiben a Dental Solutions Kft. a felhasználóval külön, írásba foglalt szerződést köt, a szerződés feltételei szerint a fentiektől eltérő adatkezelés is megvalósulhat.

A felhasználó adatkezeléssel kapcsolatos jogai és jogorvoslati lehetőségei

A 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)vonatkozó rendelkezései szerint:

Az érintettek jogai és érvényesítésük

14. § Az érintett kérelmezheti az adatkezelőnél
a) tájékoztatását személyes adatai kezeléséről,
b) személyes adatainak helyesbítését, valamint
c) személyes adatainak - a kötelező adatkezelés kivételével - törlését vagy zárolását.

15. § (1)21 Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az érintett általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá - az érintett személyes adatainak továbbítása esetén - az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

(1a)22 Az adatkezelő - ha belső adatvédelmi felelőssel rendelkezik, a belső adatvédelmi felelős útján - az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

(1b)23 Az elektronikus hírközlésről szóló törvény hatálya alá tartozó adatkezelő az (1a) bekezdésben meghatározott kötelezettségét az elektronikus hírközlésről szóló törvényben meghatározott, a személyes adatok megsértésének eseteit tartalmazó nyilvántartás vezetésével is teljesítheti.

(2) Az adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

(3)24 Az (1a) és a (2) bekezdés szerinti adatok nyilvántartásban való megőrzésére irányuló - és ennek alapján a tájékoztatási - kötelezettség időtartamát az adatkezelést előíró jogszabály korlátozhatja. E korlátozás körében személyes adatok esetében öt évnél, különleges adatok esetében pedig húsz évnél rövidebb időtartam nem állapítható meg.

(4)25 Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást.

(5) A (4) bekezdésben foglalt tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A költségtérítés mértékét a felek között létrejött szerződés is rögzítheti. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.

16. § (1) Az érintett tájékoztatását az adatkezelő csak a 9. § (1) bekezdésében, valamint a 19. §-ban meghatározott esetekben tagadhatja meg.

(2)26 A tájékoztatás megtagadása esetén az adatkezelő írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására e törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

(3) Az elutasított kérelmekről az adatkezelő a Hatóságot évente a tárgyévet követő év január 31-éig értesíti.

17. § (1) Ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az adatkezelő helyesbíti.

(2) A személyes adatot törölni kell, ha
a) kezelése jogellenes;
b) az érintett - a 14. § c) pontjában foglaltak szerint - kéri;
c) az hiányos vagy téves - és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;
d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt;
e) azt a bíróság vagy a Hatóság elrendelte.
(3) A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben a törlési kötelezettség nem vonatkozik azon személyes adatra, amelynek adathordozóját a levéltári anyag védelmére vonatkozó jogszabály értelmében levéltári őrizetbe kell adni.
(4) Törlés helyett az adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
(5) Az adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

18. § (1)27 A helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

(2)28 Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban vagy az érintett hozzájárulásával elektronikus úton közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

19. § Az érintettnek a 14-18. §-ban meghatározott jogait törvény korlátozhatja az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűncselekmények megelőzése vagy üldözése, a büntetés-végrehajtás biztonsága érdekében, továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából - beleértve minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.

Tiltakozási jog

21. § (1) Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a) ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
b) ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; valamint
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.

(2) Az adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

(3) Ha az adatkezelő az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is - megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

(4) Ha az érintett az adatkezelőnek a (2) bekezdés alapján meghozott döntésével nem ért egyet, illetve ha az adatkezelő a (2) bekezdés szerinti határidőt elmulasztja, az érintett - a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül - a 22. §-ban meghatározott módon bírósághoz fordulhat.

(5) Ha az adatátvevő jogának érvényesítéséhez szükséges adatokat az érintett tiltakozása miatt nem kapja meg, a (3) bekezdés alapján történő értesítés közlésétől számított 15 napon belül, az adatokhoz való hozzájutás érdekében - a 22. §-ban meghatározott módon - bírósághoz fordulhat az adatkezelő ellen. Az adatkezelő az érintettet is perbe hívhatja.

(6) Ha az adatkezelő a (3) bekezdés szerinti értesítést elmulasztja, az adatátvevő felvilágosítást kérhet az adatátadás meghiúsulásával kapcsolatos körülményekről az adatkezelőtől, amely felvilágosítást az adatkezelő az adatátvevő erre irányuló kérelmének kézbesítését követő 8 napon belül köteles megadni. Felvilágosítás kérése esetén az adatátvevő a felvilágosítás megadásától, de legkésőbb az arra nyitva álló határidőtől számított 15 napon belül fordulhat bírósághoz az adatkezelő ellen. Az adatkezelő az érintettet is perbe hívhatja.

(7) Az adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, vagy a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Bírósági jogérvényesítés

22. § (1) Az érintett a jogainak megsértése esetén, valamint a 21. §-ban meghatározott esetekben az adatátvevő az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

(2) Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. A 21. § (5) és (6) bekezdése szerinti esetben a részére történő adattovábbítás jogszerűségét az adatátvevő köteles bizonyítani.

(3)29 A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per - az érintett választása szerint - az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

(4) A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat.

(5) Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, zárolására, törlésére, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve a 21. §-ban meghatározott adatátvevő által kért adat kiadására kötelezi.

(6) Ha a bíróság a 21. §-ban meghatározott esetekben az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított 3 napon belül törölni. Az adatkezelő köteles az adatokat akkor is törölni, ha az adatátvevő a 21. § (5), illetve (6) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz.

(7) A bíróság elrendelheti ítéletének - az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő - nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett e törvényben védett jogai megkövetelik.

Kártérítés

23. §31 (1) Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

(2) Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

(3) Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

(4) Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Reklámok küldése

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Reklámtv.) rendelkezéseinek megfelelően, a Dental Solutions Kft. közvetlen megkeresés módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján abban az esetben küld reklámot a felhasználónak, amennyiben ahhoz a felhasználó előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult. A Dental Solutions Kft. felhívja a felhasználó figyelmét, hogy a hozzájárulás önkéntes.
A Dental Solutions Kft. a hozzájáruló nyilatkozatot tevő felhasználó – jelen nyilatkozat fenti Adatkezelés címe alatt meghatározott – személyes adatairól nyilvántartást (a továbbiakban: Nyilvántartás) vezet. A Nyilvántartásban rögzített adatokat a Dental Solutions Kft. a Reklámtv. rendelkezéseinek megfelelően, a felhasználó hozzájáruló nyilatkozata visszavonásáig kezeli.
A felhasználó hozzájáruló nyilatkozatát bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatja. Ebben az esetben felhasználó adatait a Dental Solutions Kft. a Nyilvántartásból haladéktalanul törli, és részére reklámot a továbbiakban nem közöl. A felhasználó a visszavonó nyilatkozatát – nyilatkozatot tevő személy egyértelmű azonosíthatóságának biztosításával – mind postai úton, mind pedig elektronikus levél útján megteheti a Dental Solutions Kft. jelen nyilatkozatban alább rögzített elérhetőségein.
Dental Solutions Kft. fenntartja magának a jogot a fenti jogi nyilatkozat belátása szerint, tetszőleges időpontban történő módosítására, változtatására, mely esetben a módosított jogi nyilatkozatot a honlapon teszi közzé.
Amennyiben a fenti nyilatkozattal kapcsolatban bármilyen további kérdése van, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

A Dental Solutions Kft. elérhetősége
Székhely: 7090 Tamási, Illyés Gyula u. 22/A,
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elérhetőségek

Telefon: +36 309026-540

Telefon: 0049 70421794593

skype: hdentals

mail: informacio @ hdentals.com

Közösségi oldalaink

Visszahívást kérek

  Refresh Captcha